KaranTéma - Lazetzky Rezső: Tóváros

2020-04-30

Lazetzky Rezső: Az emlékezés festője

Tóváros

1933

akvarell, papír

 

A 20. század első felében az új filozófiai irányzatokkal, elsősorban az egzisztencializmussal az időre és az ezzel kapcsolatba hozható társjelenségekre - az emlékezésre, az állandóságra, vagy a mozgásra - egyre nagyobb hangsúly helyeződött. Olyan irodalmi művek, mint Marcel Proust regényfolyama, „Az eltűnt idő nyomában”, vagy az olasz metafizikus festők (reflektálva a futurizmus mozgásmániájára) öntötték képi formába az idő és az emlékezés műalkotásokban artikulálódott problémáját.

A fent leírtak Lazetkzy Rezső művészetében több formában jelentkeztek. Egyrészről konkrét formában láthatóak, mivel egész pályafutása alatt individualista alkotóként életének emlékeit, helyszíneit festette meg, olykor évenként vissza-visszatérve az egyes városokba, városrészekbe. Másfelől mindig a táj atmoszféráját, hangulatát, pillanatnyi színeit és fényeit ragadta meg a festő, azt a játszi tüneményt, amely egy eső utáni fövenyről szállt fel, vagy egy nosztalgikus, tompított fényt, amely egy őszi tájat lengett be. Harmadrészt pedig készültek olyan konkrét akvarell képek, amelyek nagymértékben hordozzák nemcsak a festő lírikus, az emberi lelket bemutató mélységeit, hanem az egész korszellemet, azt a metafizikus atmoszférát, amelyben megáll a pillanat, kimerevedik a kép és az ábrázolt táj minden jellegzetességét, attribúcióját leveti és egy általános, végtelen tájjá transzformálódik.

A Tóváros című, 1933-ban megfestett munkája Tata egyik belső városrészének, Tóvárosnak a régi, Sándor nevű vízimalmát mutatja a folyóval. A helyszín a festő feleségének, Kiss Máriának volt szülővárosa. Lazetzky festményén a vízen megcsillanó fények, valamint a malom kőfalán játszó nyári napfény színkavalkádja ragadja meg az egyszeri és egyetlen pillanatot és zárja azt egy időkapszulába a kép segítségével.

 

Orosz Diána, művészettörténész-muzeológus

 

Magángyűjtemény

Fotó: Óbudai Múzeum, Révész Nándor