KaranTéma - Flórián mackó és a diavetítés

2020-04-29

Flórián óvatosan forgatta a barna színű szalagot puha mancsai között, miközben hagyta, hogy az ablakon át beszűrődő fény életre keltse a rajta lévő figurákat. Egy kis róka kalandjai tárultak fel gombszemei előtt.

            — És akkor Vuk...Nem, ez így nem lesz jó.

            — Majd Vuk ... — folytatta újult erővel, de ez sem tetszett neki.

            — Nem is értem, minek vállaltam el ezt az egészet — mondta szomorúan, miközben óvatosan összehajtogatta a kezében lévő tekercset.

            — Ugyan már, Flórián. Sokszor felmondtad már a történetet. Minden rendben lesz — szólalt meg egy rekedtes hang.

A mackó leugrott az ablakpárkányról és elindult a terem másik végébe, ahol egy nagy fehér vászon volt kifeszítve. A szerkezet előtti asztal tetején egy kék színű diavetítő totyogott egyik helyről a másikra.

            — Mit csinálsz, Púpos? - szólította meg barátját, miután felmászott mellé.

            —Próbálom megtalálni azt a helyet, ahonnan szép, éles képet tudok majd vetíteni -—tette hozzá a másik, majd újra odébb lépett egy kicsit.

            — Egyébként — folytatta — ügyesen mondtad fel a kis Vuk történetét. Minden rendben lesz az esti vetítésen. Én tekerem a képkockákat, te pedig elmeséled, mit is látunk rajtuk.

Flóriánnak jól esett a dicséret, de mégis nagyon izgatott volt. Júlia, a fehér nyuszilány vetette fel, hogy tartsanak egy közös diavetítést, ami a játékváros minden lakójának nagyon tetszett. Kis púpos, az öreg diavetítő örömmel vállalta a feladatot és felkérte Flóriánt, segítsen neki.

            — Az őseim nem ilyen filmtekercset használtak ám — kezdett mesélni Púpos, miközben még mindig a megfelelő helyet igyekezett megkeresni.

A plüssmackó leült és érdeklődve hallgatta az öreg történetét. A városban mindenki tudta, hogy nagy mesélő.

            — Vászonra vagy üvegből készült lapokra festették a jeleneteket. Ezeket megvilágították és egy sima felületre vetítették a képeket, amiket versbe szedve, sokszor zenével kísérve meséltek el. Úgy hívták őket, a "bűvös lámpák". Régen nem volt ám tévé, számítógép, így csodájára jártak az emberek, amikor egy ilyen képmutogató megjelent a vásárokon.

Flórián tudta, hogy a régen akár több száz évet is jelenthet és akkor teljesen másmilyen volt a világ. Ő maga sem mostanában született, így volt tapasztalata, ráadásul Barnabás, a könyvek világában jártas sárkány barátja is sokat emlegette ezt a "régent".

            — Akkor az őseid igazából varázslók voltak? — kérdezte Flórián.

            — Úgy - úgy — bólogatott nevetve a diavetítő. — Sőt — tette hozzá — a bűvös lámpák előtt egy olyan szerkezet is létezett, amit "sötét kamrának" neveztek. Ez egy fekete doboz volt, ahol a fény egy apró lyukon keresztül hatolt be és a kinti kép fejjel lefelé jelent meg a belsejében.

Flórián ámuldozva hallgatta Púpos történeteit és igyekezett mindent jól megjegyezni.

            — De hagyjuk is, mi volt több száz évvel ezelőtt - szakította félbe meséjét Púpos. — Azt hiszem, megtaláltam, hol fogok állni. Gyere, nyisd ki a hátamon lévő kis nyílást és fűzd bele a filmet. Aztán elpróbáljuk az esti attrakciót.

A plüss mackó vidáman teljesítette a másik kérését. Érezte, ahogy a kellemetlen izgatottság szertefoszlik benne és egy jó érzés keríti hatalmába.

            — Végülis — gondolta magában — szeretek mesélni, egy varázslóval lépek fel és a barátaim fognak meghallgatni minket. Ez valóban egy jó estének ígérkezik.

 

A teljes mesét meghallgathatjátok itt is: https://www.youtube.com/watch?v=Wp7vKFwFfkQ&t=8s

 

Írta: Szundi Anett, múzeumpedagógus, Óbudai Múzeum