KaranTéma - Katonai lókórház Óbudán

2020-04-23

Sokaknak furcsán és ismeretlenül hangozhat a lókórház kifejezés, pedig ilyen intézmény már az ókorban is létezett. Régészeti feltárásokból tudjuk, hogy az ókori római hadseregben voltak ún. betegistállók (veterinaria), ahol állatorvosok kezelték a sérült lovakat. A középkor folyamán szintén nagy becsben tartották a lovakat – magyar földön különösképpen – és kiemelt figyelmet fordítottak állapotukra. A XIX. századtól vannak írásos feljegyzéseink az európai hadseregek mellett működő katonai lókórházakról, ami nem csoda, hiszen egészen az I. világháborúig a lovasegységek alkották a legmozgékonyabb csapatalakulatokat. A szakírók művei alapján ismert, hogy ezek a speciális lóterápiás létesítmények a korabeli Angliában, illetve a brit hadsereg berkein belül működtek a leghatékonyabb és legmodernebb formában.

Magyarországon a XIX. század végétől ismertek lókórházak, amelyeket mind polgári (állatorvosi), mind katonai célokra használtak. Az I. világháború kitörésével jelentősen megnőtt a számuk, amelynek két formája létezett a harcok idején. Országszerte, illetve a frontok mellett voltak állandó és ún. rögtönzött katonai lókórházak, ahol a sebesült állatokat kezelték. Egy 1915-ben született háborús rendelet 42 katonai lókórház működését írta elő az egész országban, kórházanként átlagosan 500 lóval. Működtek lóüdülők is, ahol az állatok „utókezelése” zajlott. A katonai lókórházak felállításának általános feltétele volt, hogy a szállítás megkönnyítése érdekében lehetőleg vasútvonalak mentén, vagy azok közvetlen közelében legyenek. Ez alól Óbuda sem volt kivétel.

Az első nagy világégés idején, az óbudai katonai lókórház a Szentendrei út 16. szám alatt működött – esetünkben a korabeli utcanév és számozás alapján, amely cím most a Raktár és Meggyfa utca közötti területre utal – és a Leipziger-féle Szeszgyár tulajdonában volt. A Leipziger-féle helyi üzemek fontos beszállítói voltak a hadseregnek, ezért is esett a választás a telkükre, amely alkalmas volt erre a célra. Az itt működő állandó lókórházban többször tartottak a háború alatt lóárveréseket, hiszen nem mindegyik állat volt alkalmas ismételten frontszolgálatra. Érdekes, hogy nemcsak gazdák vásárolhattak lovakat ezeken az árveréseken, hanem – a háborús körülményekhez igazodva – még lóverseny céljára is árulták a gyógyult állatokat. A fővárosban több helyen voltak még ilyen intézmények (Újpesten, vagy a Soroksári úton), ahol az óbudaihoz hasonló tevékenység zajlott.

Az I. világháború végével jelentős változások történtek a katonai lókórházak szerepében. A trianoni békediktátum V/II. fejezete megtiltotta az ilyen jellegű intézmények működését Magyarországon, azonban ez nem feltétlenül jelentette azok azonnali bezárását. Az óbudai katonai lókórház elköltözött a Szentendrei útról és a MÁV állomás mellett, a mai Keled úton működő Magyar Királyi Műszaki anyagraktár (katonai anyagraktár) épületegyüttesébe költözött (ezek az épületek a mai napig megvannak). 1921-ben rendeleti úton megszüntették az egészségügyi intézmény katonai jellegét, de mint lókórház – civil formában – tovább élt. A honvédelmi rendelet szerint a beteg, beutalt lovakat lóápolóval – 2 ló után 1 fő lóápoló – együtt, átadási okmányokkal (pl. élelmezési jegy), tisztítószerelékkel, valamint kötőfékkel ellátva kellett átadni az óbudai lókórház vezetőségének. Ezt követően felvételi záradékkal látták el a lovakat, majd a kezelést követően elbocsájtási záradékot állítottak ki. A Magyar Honvédség ötéves időtartamra bérbe adta az óbudai létesítményt Zuna Zénó nyugalmazott huszárezredesnek, aki magánlókórházat létesített benne. Az ezredes korábban egy ideig vezetője volt az óbudai katonai lókórháznak. A szerződés alapján az épület a Honvédség tulajdonában maradt, aki ellenőrzési jogkörrel rendelkezett felette. Az egyezményt követő harmadik évben, 1930-ban esedékes terepszemle és ellenőrzés során olyan hiányosságokat és szabálytalanságokat tárt fel a kiszálló bizottság, hogy a szerződés azonnali felbontását kezdeményezte. Azonban a bérlő, Zuna Zénó ezt tagadta és az épületeket nem szándékozott visszaadni a Magyar Honvédségnek, ezért az ügyből hangzatos és hosszú bírósági eset lett, amely többszázezer pengő összegről szólt. A bírósági folyamat igazolta az ezredest és végül megegyezés született a pereskedő felek között.

Ezt követően azonban az óbudai lókórház lényegében megszűnt. A II. világháború idején ugyan voltak benne lovak, de az épületet jórészt másra használta a Honvédség. A háborút követően új szerep jutott a hajdani lókórháznak, hiszen a területet internálótábornak használták, ahová elfogott nyilasokat zártak be. 1946-ban a tábort felszámolták, a felhagyott épület életében pedig új fejezet kezdődött.

 

Horváth Péter történész-muzeológus

Óbudai Múzeum