KaranTéma - Óbudai pestisjárványok

2020-04-06

Bármennyire is kiábrándító, sajnos tudomásul kell vennünk, hogy a különböző világjárványok – természetüknél fogva - a 21. században sem kerülik el az emberiséget és felelőtlenség lenne múltidőben beszélni a témáról. Közhely, de a járványok felbukkanása és velük járó pusztítás lényegében egyidős az emberiséggel, így az évezredek alatt Óbuda földjét sem kerülték el. A feltárt régészeti emlékekből tudjuk, hogy a római korban is pusztítottak járványok a térségben, amelyek elmúltával az élet mindig visszatért a megszokott menetébe. A középkor folyamán – a 12. századtól – több ispotály és kórház működött a településen, ahol gyógyulást reméltek a különböző betegségekben szenvedők. Ezek a beteggondozó létesítmények, kezdetben valamely helyi melegvizű forrásnál létesültek (pl. a mai Császár- és Lukácsfürdő helyén), ám a később a település szívében – a Kórház utcában - működött a római katolikus és a zsidó kórház.

A pestis (Yersinia pestis bacilus) is több alkalommal pusztított Óbudán az évszázadok során. Az első nagy európai pestisjárvány (1347) hamar elérte hazánkat, amelyben komoly szerepe játszott I. (Nagy) Lajos királyunk ekkor zajló nápolyi hadjárata. A járvány elől menekülő király és a katonaság, már 1348 elején behurcolta az országba a feketehalált, amely Óbudát sem kímélte. Az oszmán-török hódoltság alatt szintén jelen volt a pestis, de a viszonylag gyér lakosság miatt, csak nagyobb hadjáratok idején jelentett veszélyt. 1709-ben, a Rákóczi-szabadságharc hozta újra el a gyilkos járványt, bár ekkor főleg a szomszédos Buda városában okozott problémát. Ekkor került a Zsigmond térre a korábban a Budai Várban álló Szentháromság-szobor, mert a budai lakosság egy díszesebbet emelt a helyére.

A legutolsó nagy járvány 1738 decemberében érte el a török pusztítás után éppen csak újjáépülő települést. Ez a járvány is Ázsiából érkezett a kontinensre, Magyarországon először Erdély földjén regisztrálták. Onnan kúszott a betegség nyugati irányba és okozott óriási károkat. Óbudán a pusztítás 1739-ben érte el a tetőpontját, ebben az évben a lakosság fele, 358 családból 888 lakos halt bele a szörnyű betegségbe. Az áldozatok száma azonban korántsem pontos, hiszen sok lehunyt neve nem került be a halotti anyakönyvekbe, illetve nem ismertek az óbudai zsidóközösség áldozatainak adatai sem. Ezért feltételezhető, hogy az áldozatok száma magasabb volt. A betegek ápolás mindig a lakott részeken kívül történt, ezért Óbudán is település szélén, a mai Miklós tér északi sarkában építették fel a pestiskórházat, ahol naponta 14/15 beteg vesztette életét a járvány tombolásának idején. A szörnyű betegségben szenvedő betegek ápolását elsősorban trinitárius szerzetesek végezték, közülük is többen belehaltak a kórba. Az utolsó itt kezelt beteg 1739. november 30-án adta vissza a lelkét a Teremtőnek. A kórház mellé egy corpus nélküli nagy kőkeresztet állítottak, amely az itt működő pestistemetőt is jelezte.

Az óbudai uradalom ebben az időben a Zichy család birtoka volt, akik sokat tettek a pusztítás okozta károk helyreállításának ügyében, valamint a lakosság létszámának, betelepítések útján történő pótlására. Az uradalom élén 1745-től gróf Zichy Miklós állt, aki haláláig (1758) 280 családot telepített be a városba.

A feketehalál elvonulását követően, országszerte – így Óbudán is – hálaadó Szentháromság-szobrokat emeltek, megköszönve és emlékül a járvány elmúlásának, a túlélésnek. Az óbudai Szentháromság-szobor alapkövét 1740. május 30-án tették le gróf Zichy Péterné, Bercsényi Zsuzsanna rendelkezése alapján.

 

Horváth Péter

történész-muzeológus

 

Fotók forrása:

Szentháromság-szobor: Óbudai Múzeum, Sárospataki Györgyi

Pestisdoktor: Wikipédia