A KIRÁLYNÉ VÁROSÁBAN - NYÁRI TÁBOR

2015-06-29

"A királyné városában" című múzeumi napközis táborunkba idén is szeretettel várjuk visszatérő és új táborozóinkat!

Időpont: 2015. június 29-július 3. között

Korosztály: 7-11 év

Az Óbudai Múzeum idén is megrendezi nagysikerű helytörténeti táborát. Ebben az évben a középkori Óbuda körül forog a tematika. A hét során megismerjük, milyen emlékeink maradtak abból az időszakból, amikor Piast Erzsébet, Nagy Lajos király édesanyja élt és uralkodott Óbudán csodálatos királynéi várában. A tábor során napról napra más és más oldalról járjuk körül azt, hogy mit tudhatunk a „sötét” középkorról. Hol találhatóak jelenleg is romok Erzsébet korából? Hol éltek, hol vásároltak akkoriban Óbuda lakói? Hogyan nézhettek ki az egykor díszes épületek?

A táborban idén is nagy szerepe lesz az alkotómunkának, hiszen minden nap az adott témához kapcsolódó kézműves foglalkozásokat tartunk. Készítünk például bőrből fejdíszt, ékszereket, agyagedényeket is.

A tábor időbeosztása:

A foglalkozások naponta 9-15 óra között zajlanak.

8-16.30 között, reggel és délután ügyeletet biztosítunk, a szabadidő tartalmas eltöltésének lehetőségével.

A tábor ára: 15.000 Ft/fő/5 nap, (testvéreknek 13.000 Ft/fő/5 nap) amely tartalmazza a napi egyszeri meleg étkezést is.

Bővebb információ és jelentkezés Diamant Lívia múzeumpedagógusnál:

+36 1-250-1020 vagy diamant.livia@obudaimuzeum.hu

 

Legyünk együtt újra az Óbudai Múzeum táborában!